Babaház születése

Hosszú hónapok óta szeretnék készíteni egy babaházat. Egy szekrény babaházat. Egy olyat, amivel játszani lehet, de kicsit izgalmasabb, mint amit fából lehet kapni. Egy kicsit több annál. Kíváló időpontnak ígérkezett az Óbudai Advent, ahol van standom a babákkal. A háttérben remekül mutat majd a ház.

Gondoltuk készítünk egy próba babaházat, amin kipróbáljuk a tapétázást és a bútorok készítését. Sőt, a baba is egészen új, kifejezetten a babaházhoz készült.

Vettem egy világítással rendelkező vitrint, 210 magas. Mivel nálunk nem fér el, barátnőmhöz került, ahol is együtt dolgoztunk a projecten. A polcokat ki kellett cserélni, mert főként üvegpolcok voltak benne. Az ajtókat le kellett venni, mert nincs rá szükség.

Nekiálltunk tervezni. Néztem jó sok babaházas képet. Néztem jó sok bababútor készítő tutorialt. Semmi extrém nem volt benne, sőt, kifejezetten egyszerűen elkészíthetőek, mégis hetekig, hónapokig ne tudtam, hogy nekilátni. Hogy kezdjem el? Mekkora legyen? Milyen fazon? Inkább a kérdések és a tanácstalanság vezérelt, mint a tettek mezejének csábítása.

Mígnem, Ildikó kézbe vette a dolgokat és csepp kis ráérő idejében összeültünk és elkezdük, valóban elkezdtük, és az álom kezdett valósággá válni. Az első alkalommal azért még nem, hiszen egy teljes nap alatt sikerült megismernünk a közeli vendéglátó egység isteni indiai paradicsomlevesét és mexikói bulgur salátáját, valamint befúrtunk 16 lyukat. A második alkalommal du. 5-től hajnal 2-ig tapétáztunk. Kitaláltuk, megterveztük, levágtuk, tagasztottuk. Nem igazán fogta meg, de mi ragasztottuk. Ildikó még másnap is ragasztotta, mert reggelre lejött. Következő alkalommal egy gyors tervcsere történt, átbeszéltük milyen bútorok legyenek és nagyjából a méreteket, illetve leosztottuk a feladatok egy jó részét. Innentől külön dolgoztunk. Mérni, vágni, fűrészelni, fúrni, faragni, ragasztani...

A vásár november 25-én pénteken elkezdődött. A babaház még hírből sem volt kész. Közben rendeltem ezt-azt hozzá, mert nem tudtunk mindent mi elkészíteni. Néha jöttek érdeklődő, ismerős drukkerek kíváncsian a vásárba, hogy megnézzék az elkészült házat, de az még sehol sem volt. Már a világítás is megérkezett hozzá, de a babaház nem.

Mígnem, egy szép 30-ai szerdán némi szervezést követően az esti sötétségben kiszállították, átcipeltük a vásár egyrészén, Kristóf és Áron beállították és megcsodálhattuk a teljesen üres babaházat. Mert még mindig nincsen kész. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ugyan imádjuk csinálni és tervezni és minden részlete kedves számunkra, de életünk csak egy apró töredékének figyelmét tudjuk rá áldozni jelenleg. Iskola, munka, család, vállalkozás, munka, család, advent, születésnap és minden egyéb, ami két ember életét színesíti. Na, az mind jelen van, sőt talán sokkal több is. De a lényeg, hogy megérkezett a várva várt csodás házikó és amennyi időt tudunk, a fejlesztésével töltünk.

Tegnap Áron bekötötte a világítást, a bútorok java elkészült, a parkettázás még várat magára, de anélkül is ház a ház :), és hamarosan bemutatjuk az első babaházunkat! Készen, vagy legalábbis használható babaház formájában.

10 óra tervezés és 16 lyuk kifúrása
10 óra tervezés és tapétázás
10 óra bútor gyártás és a világítás
és 4 kép, ami épphogy elkészült, ugyanis sosem jutott időben eszembe, így nem is lett remekmű egyik sem - de mégis némi dokumentáció

 

A jövendőbeli babaház Mandula Dolls_dollhouse_werk_1 A tapétázás kezdete Mandula Dolls_dollhouse_werk_2 És amikor beállítják a fiúk Mandula Dolls_dollhouse_werk_3 Valamint a készülő világítás Mandula Dolls_dollhouse_werk_4 És nem sokára... nem olyan sokára, érkezik a kész ház fotója is :)  

Tags: